The Dangerous Shadows
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
. WELCOME .
The secrets of Los Angeles
A helyszín Los Angeles. Különös eltűnések történnek a városban, a rendőrök tehetetlenek ez ellen. A rejtély a mai napig tisztázatlan. Nem tudhatod, hogy az árnyak, mikor csapnak le rád láthatatlanul, minden előzmény nélkül. Az embereket, az árnyvadászok próbálják megvédeni, de az eltűnések továbbra is folytatódnak. Te felkészültél a kalandra?

Story.: Selima Howard
Design.: Michelle Flanagan
Rang képek.: Vampire Queen
. CHAT .
. THE MONTH ...
Latest topics
» Empire of Fantasy
Pént. Szept. 06 2013, 09:44 by Vendég

» The Originals
Pént. Jún. 07 2013, 00:09 by Vendég

» Art war! FRPG
Pént. Május 31 2013, 02:14 by Vendég

» My life Arts
Szomb. Ápr. 20 2013, 01:50 by Vendég

» American Horror Story
Szer. Ápr. 17 2013, 05:39 by Vendég

» Daily Diaries ~ Vámpírnaplók
Szomb. Ápr. 06 2013, 23:51 by Vendég

» do you know who i am?
Szer. Ápr. 03 2013, 03:50 by Vendég

» Szent Johanna Gimi
Vas. Márc. 24 2013, 01:53 by Vendég

» bite my tongue - anglia, chichester - vampire knight alap
Csüt. Márc. 21 2013, 05:42 by Vendég

Top posters
Julian Griffiths
 
Allie Campbell
 
Amelia Withebert
 
Chloé Virginia Simmons
 
David Howard
 
Selima Howard
 
Michelle Flanagan
 
India Hunt
 
Vanessa Simmons
 
Mark Valentine
 
Best Friends
secretofla





secretofla
FRPG Top Sites

Share | 
 

 you will be mine - josh & chloé

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Chloé Virginia Simmons
Átlag ember
Átlag ember
avatar

Piece of me :
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2012. Jun. 25.
Tartózkodási hely : Los Angeles
Job : Gimnazista - Kisegítő egy lovardában

TémanyitásTárgy: you will be mine - josh & chloé   Hétf. Aug. 06 2012, 09:40



    Hónapok óta tudom, hogy egyszer el fog jönni ez az este, de most, hogy végre itt van, még mindig alig merem elhinni. Eddig sürgettem az időt, teljék már gyorsabban, jelöltem a naptáramban az eltelt napokat, ám most, hogy elérkezett visszaforgatnám az időt, lassítanék minden egyes percet, másodpercet. A gyomrom görcsbe rándult, a szívem vadul zakatol, úgy érzem, mintha a levegő is vészesen fogyna. Kipillantva a nézőtérre csak nőtt rajtam a nyomás, a terem szinte teli volt Josh pedig ahogyan ígérte pontosan a kezdés előtt 10 perccel érkezett, s helyet is foglalt rögtön az első sorban. Basszus mintha nem lenne így is piszok nehéz dolgom, ráadásul, ha beégek, elfelejtem a szöveget vagy bakizom egy nagyot annak ő is a szemtanúja lesz. Miért is hívtam őt el? Hogy lehettem ekkora idióta? Várjunk csak egy kicsit… nem is én hívtam el. Meglátta a szórólapot a táskámban, és Ő jelentette ki, hogy eljön megnézni a darabot. Feljegyzés nekem…sosem szabad a pasink jelenlétében kompromittáló információt, tartalmazó szórólapokat magunknál tartani… Ha ezt előbb tudtam volna.. Na de most már mindegy.

    A színfalak mögött mindenki idegesen szaladgált, a színészek a szöveget ismételték el magukban utoljára, a háttérmunkások a függönyön, a világításon, a díszletbeállításokon dolgoztak én, pedig ahogyan az egy vérbeli veszteshez illik kavargó gyomorral, fel s alá járkáltam a szövegkönyvvel a kezemben. Minden próbán hibátlanul ment a szöveg, nem volt rám panasz, most még is úgy érzem elfelejtettem minden sort, nem tudok semmit sem. Késő már ilyenkor tűzvészért vagy hurrikánért imádkozni? Igen, minden bizonnyal túl késő. Előbb kellett volna. Á mit is képzeltem, amikor jelentkeztem a színjátszó körbe? Nem is vagyok jó… Nessa a testvérem, elfogult, azért mondta, hogy tehetséges vagyok, akár csak Ams, Allie és a többiek. Őrült vagyok, hogy belevágtam ebbe az egész színészkedősdibe.
    Nem folytathattam tovább a pánikolást hiába is szerettem volna mivel Mrs. McAdams, a Herot alakító lány anyukája intett nekem, hogy szaladjak a sminkes asztalhoz, elkészíti gyorsan a sminkemet és megigazítja a frizurámat. Nem is tudom, mi lenne velünk nélküle, minden rendezvényen, szereplésen velünk van és segít. Mázli, hogy kozmetikus és fodrász, ja és persze, hogy ingyen dolgozik, így a sminkes kérdéssel sosem kell foglalkoznunk.

    A darab szépen lassan elkezdődött, a nézőtér is megtelt, a fények kialudtak, miénk volt a terep. Hero és Claudio elképesztőek voltak, tökéletesen játszották a két fiatal szerelmest. Oké talán annyiban könnyebb volt a dolguk, hogy a valóságban is egy párt alkotnak lassan már 2 éve. Így azért már kiismerhették egymást, összecsiszolódtak, a színpadon is ragyogó párost alkotnak. Hogy mi a helyzet velem és Benedettoval? Na az már egy meredekebb mese. Én nem bírom őt, ő nem bír engem, talán éppen ezért osztották ránk Beatrice és a nagyszájú Benedetto szerepét. Akár csak ez a két fiatal, mi is folyton szívjuk egymás vérét, annyiban térünk csak el a karaktereinktől, hogy nekünk eszünk ágában sincs majd összejönni. Sőt! Néha már abban reménykedem, hogy Tod Kovalsky, mert, hogy ez a neve, egy szép napon elhúzza a csíkot egy másik bolygóra és elfelejt visszajönni. Na mindegy, lényeg a lényeg az utálatunknak hála tökéletesen bele tudtuk élni magunkat a szerep nagy részébe, ahol pedig „szerelmesnek” kellett volna lennünk, ott elővettük a profi színjátszó képességünket. Vagy legalábbis nagyon igyekeztünk.

    Előadás közben egy pillanatra sem fordultam a nézőtér felé, egyrészt, azért mert nem mertem Joshra pillantani, féltem attól, hogy kinevet, esetleg elborzad a csapnivaló játékomtól, másfelől pedig amikor épp rajtam volt a beszéd sora teljesen elfelejtettem, hogy ez az egész csak egy játék, és ténylegesen Beatrice szólt belőlem, az ő érzései kavarogtak bennem. Ezért imádom a színjátszást, mert ilyenkor újra és újra más – más személy bőrébe bújhatok, átérezhetem, amit ők éreztek, láthatom, amit ők láttak… egyszerűen leírhatatlan élmény. Ha épp úgy tartja kedvem, lehetek Ophelia, máskor pedig Titánia, vagy épp Elizabeth Bennet bőrébe bújhatok. Nem sokan mondhatják ezt el magukról nem igaz?

    Az előadás végén zökkentem csak ki teljesen a szerepemből, akkor, amikor felhangzott a tapsvihar és kigyúltak a fények. Minden szereplő a színpadra sietett, hogy aztán megfogva egymás kezét mélyen meghajoljunk. Igyekeztem leplezni az undort mely elfogott, abban a pillanatban, amikor Kovalsky mocskos mancsa az enyémhez ért, szerencsére azt hiszem sikerült is… vagy ha nem is, egyedül csak Josh vehette észre, hiszen lassan már úgy olvas bennem, mint egy könyvben. Hogy ez jó e vagy inkább rossz, azt egyelőre még nem tudom, majd idővel elválik. Sietősen, szinte már menekülésszerűen hagytam el a színpadot, hogy aztán lemoshassam a sminkemet és átöltözhessek. Habár borzasztóan félek, attól mit szól kedvesem a darabunkhoz, mégsem akartam megváratni. Azt mondta a darab után ünnepelni fogunk, kettesben… csak ő és én. Na ez a másik, ami miatt be vagyok rezelve…

    Egész este igyekeztem csak a darab miatti félelmemre összpontosítani, ám most, hogy túl vagyunk rajta, teret nyert magának egy másik, félelmetesebb kérdés. Josh azt kérte tőlem, hogy töltsem vele az egész éjszakát. Bővebben nem fejtette ki, csak arra kért kéredzkedjek el anyáéktól valahogy, hogy ne kelljen időre hazarohannom. Azt mondta, szeretné méltó módon megünnepelni a sikeremet. Hah… ha ez egyáltalán siker volt a szemében és nem csúfos bukás. Végül eleget tettem a kérésének, bár anyáéknak füllentettem, mert azt mondtam Selimáéknál alszom az este, biztos voltam benne, hogy ha az igazat mondom, sosem engednének el. Féééleeek!!! Nagyon. Oké… nagyon nagyon. Gyorsan lemostam az arcomat és visszabújtam a rendes ruhámba majd megkértem Mrs. McAdamst, hogy varázsoljon nekem valami csinos frizurát, ami hamar készen van és illik a ruhámhoz, illetve segítsen a sminkelésben is. Szerencsére a hölgy vállalta a megbízást, így alig 15 perc alatt igazi hercegnőt csinált belőlem. Alig hittem a szememnek… mintha nem is én tekintettem volna vissza magamra a tükörben. Hálásan pattantam fel majd adtam a nő arcára két puszit utána, viszont szaladtam is ki a nézőtérre ahol Josh várt rám. Éppen akkor, amikor felém fordult gyorsan lelassítottam a lépteimet, hogy ne láthassa rajtam mennyire be vagyok zsongva és csak egy apró mosolyt küldtem felé.

    - Szia. Remélem, nem várattalak meg túlságosan. – léptem hozzá közelebb és egy rövid csókot leheltem az ajkaira. Röhej, hogy még magas sarkúban is lábujjhegyre kell állnom ahhoz, hogy felérhessem őt.
    - Légy őszinte… nagyon rémes voltam? – pillantottam rá félve, ám amikor beszélni kezdett legszívesebben a fülemre tapasztottam volna a kezeimet és belekezdtem, volna a „papapapapapapa” műsorba, hogy ne hallhassam az esetleges rossz kritikát.

tagged.: Josh ♥
word count.: 1027
outfit.: Here
notes.: Remélem tetszik. :$
lyrics.: Dance with the Devil by Breaking Benjamin
credit.: Rae of Sunshine! of Caution 2.0 made this temp!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Josh Davyl
Árnyvadász
Árnyvadász
avatar

Hozzászólások száma : 12
Join date : 2012. Jun. 25.

TémanyitásTárgy: Re: you will be mine - josh & chloé   Kedd Aug. 07 2012, 10:09




Nem tudom elhinni. Még mindig nem tudom elhinni, hogy Chloéval, már ennyi ideje együtt vagyunk. Csak úgy rohannak a napok a közelében, és valahogy már nem is rettegek annyira attól, hogy elüldözöm a bénázásommal. Sikerült kifognom magamnak, egy olyan elbűvölő, gyönyörű, jószívű, és kedves lányt, akit még álmomban sem kívánhatnék, és még a kezdeti bénázásom se ijesztette el! Ez hatalmas teljesítmény. Soha nem volt még ilyen hosszú kapcsolatom, akármennyire is szerettem volna, és most tobzódom az érzésben, és a bizonyosságban, hogy komoly barátnőm van. Ugyan, sokan nem ismernék el, hiszen mások szemében nem is járunk olyan régóta, de nekem ez tényleg nagy teljesítmény, és nem is lehetnék ennél boldogabb. Igaz, a szüleim már nem örülnek annyira ennek. Nem azért, mert nem jó emberek, hanem mert egyszerűen nem tudják, hogy komolyabbra vettem egy lánnyal a kapcsolatot. Eddig soha nem hanyagoltam el a munkámat, de mostanában, ezt is megteszem csak azért, hogy Chloéval lehessek. Ennek nem örülnek… de nem is tudják az okát. Még nem tartottam elérkezettnek az időt, hogy bemutassam nekik a lányt, de ha ilyen jól halad minden, előbb-utóbb ennek a napnak is el kell jönnie. Akkor talán meg is fogják érteni a különös, és megmagyarázhatatlan viselkedésemet. Viszont a tanulás csak még jobban ment. Mintha a szerelem ösztönözne arra, hogy mélyítsem el azt a tudást, amire szükségem lehet a lelkek megfejtéséhez. Inspirációként, a tanultakat, átültetem gyakorlatba, így amikor Vele vagyok, próbálok olvasni a viselkedéséből, a mozdulataiból, az arcvonásaiból… és ez az egyik legjobb dolog a világon. Lehetnék még ennél is boldogabb? A válasz: Határozottan igen.

Itt van például a mai nap. A rendkívül jó megfigyelőképességemmel kiszúrtam, Chloé táskájában egy szórólapot, így sikerült rájönnöm, hogy hamarosan fellép egy darabban. Mindenképpen meg szerettem volna nézni, és biztosítottam arról, hogy elmegyek… de mintha, zavarba jött volna. Reméltem, hogy ez csak a lámpaláz eredménye. Egy kínálkozó alkalom volt ez a számomra, hogy megvalósítsam egy rég áhított tervemet. Nem valami nagydolog, mégis nem bántam volna, ha kettesben, minden tekintet híján keríthetek sort erre. Ünneplésre hivatkozva, azt kértem tőle, hogy töltse velem az éjszakát. Tudom, eléggé szokatlan kérés, de meg van rá az indokom, és már izgatottan várom is azt, hogy az előadás véget érjen, mi pedig elvonulhassunk, és meglephessem. Egész nap ezzel voltam elfoglalva. Mindent előkészítettem, lefoglaltam egy szobát a Roosevelt hotelben, megvettem az ajándékot, szabadjára engedtem a képzeletemet, és persze arról a bizonyos dologról sem feledkeztem el, amit elterveztem. Igaz, nem tudom, hogyan fog reagálni rá, félek, hogy esetleg túl gyorsnak fogja találni a tempót, és nem megy bele, de hát… ez benne van a pakliban. Mindennek két oldala van, de azért reménykedem a pozitív válaszban. Igyekeztem a romantikus énemet elővenni, amivel le tudom venni a lábáról, mert nagyon szeretném, ha beleegyezne. Elég titokzatosnak tűnik? Hát az is, hiszen erről senkivel sem beszéltem, senkinek sem mondtam el, hogy mit tervezek. Jobb is így, hiszen ez a kettőnk dolga. Ugyan, lehet némi gond azzal, hogy még csak tizenhat éves, de ha vigyázok rá… akkor talán nem lesz semmi baj. Márpedig, már most is annyira védelmezem, amennyire csak lehet. Már akkor borzalmasan aggódom miatta, ha csak egy apró karcolás éri.

Amikor eljött az este, úgy ahogy elmondtam Chloénak, már tíz perccel az előadás előtt ott ültem az első sorban és vártam arra, hogy a színre lépjen. Még soha nem láttam egyetlen színdarabban sem, csak néha sikerült betekintést nyernem a gyakorlásaiba, akkor is csak azért, mert korábban érkeztem meg a vártnál. Amit viszont a színpadon látok, egészen elbűvöl. Profi módon játssza a szerepét, mintha egy teljesen más személy lenne. Le sem tudom venni róla a szemeimet, amikor megjelenik a színpadon, képtelen vagyok máshova figyelni. Élvezetes az előadás, szinte már-már borzongatóan. Azt hiszem szokásommá, válik, hogy eljöjjek az ilyen színdarabokra, mert egyrészt láthatom majd, másrészt pedig sokkal jobban játszik, mint némelyik profinak számító színész/színésznő… már csak azzal is elrepít abba a világba, hogy ő játssza el, az egyik szereplőmet a darabból. Csodálatos. Csak akkor eszmélek fel, amikor vége van a darabnak, és együtt tapsolok a közönséggel. Nem tudom, hogy az elfogultság beszél-e belőlem, de szerintem Chloé szerepelt a legjobban. Biztos nem csak én érzek így, hiszen rengeteg rajongója lehet, csodálkozom, hogy még nem futott be jobban, és nem halmozzák el már kérésekkel a nagy nevű filmesek.

Látom az arcán, hogy mennyire undorodik a Kovalsky gyerektől, amire szinte nevethetnékem támad, de visszafogom magam és inkább tapsolok tovább. Az utolsók között hagyom abba, és csak utána kezdek el némiképp izgulni az este miatt. Mi lesz, ha nem megy bele? Hogy fogom azt elviselni? Hiába, gondolatban már szinte mindent elterveztem, képtelen lennék kitörő örömmel fogadni azt, hogy elutasít. Ilyenkor rossz, ha az ember túlságosan beleéli magát a dolgokba. Kicsit félek. De csak egy egészen picit. Egy sóhajjal kelek fel a helyemről, hogy az egyik kevésbé útban lévő hely felé induljak, és így a többiek, akik már mennének el, nyugodtan tapossák le egymást. Egy pillanatra, mintha egy árnyat látnék elsuhanni… na nem. Most ne! Miért éppen most kell megjelennie egyiküknek? Pont ezen az estén?! Az órámra pillantok, és fejben azt számolom, vajon mennyi időm lehet addig, amíg a tömeg eltűnik a teremből, és észrevétlen maradhatok. Nemsokára pedig Chloé is meg fog jelenni… Maximum öt perc, de talán elég. Mikor kiürül a terem, körülnézek alaposabban, és végül észreveszem az árnyat is, ami kifelé felé lebeg. Nem habozok. Már mondom is a varázsszavakat, amivel megbilincselhetem, egy órára, hogy még véletlenül se tudjon megmozdulni. Talán ez elég lesz ahhoz, hogy a leendő áldozata kellő messzeségbe jusson. Éppen az utolsó szót mormogom el, mikor meghallom a cipőkopogást, így a hang felé fordulok. Egy tünemény áll előttem. Egyszerűen gyönyörű. Máris feltűnik egy hatalmas mosoly az arcomon, és az utolsó pár lépésnél, már én is felé közelítek. Csak fél szemmel nézek újra az árny felé, hogy megnyugtassam magam, és szerencsére, még mindig egy helyben lebeg, észrevétlenül mások számára. Elfojtok egy megkönnyebbült sóhajt.

- Szia. Nem, egyáltalán nem. – Ölelem át a derekát és viszonzom a rövidnek szánt csókot, de én nem érem be ennyivel. Elmélyítem és jó pár percig nem is engedem ki a karjaim közül, élvezni akarom az ajkai ízét. Már hiányzott.
- Dehogy voltál! Csodálatos volt. Lenyűgöztél. – Mosolygok rá gyengéd szeretettel, és puszit adok azokra a kívánatos ajkakra.
- Gyönyörű vagy. – Mondom, miután jó alaposan megnéztem magamnak. Tényleg elbűvölő ebben a ruhában, mintha csak rá öntötték volna. Mintha érezné, hogy ez az este, teljesen más lesz, mint a többi. Megint elfog az izgalom, amikor az előttünk álló tengernyi időre gondolok, és még szélesebb lesz a mosolyom.
- Indulhatunk, kicsim? – Kérdezem halkan, és ha igen a válasz, csak akkor fogom meg a kezét és indulok el vele a nem messze lévő hotelbe. Út közben nem igazán szólok semmit, a gondolataimba merülve sétálok vele, de természetesen, ha szól hozzám, akkor válaszolok. De látszik rajtam, hogy valamin nagyon gondolkozok… valami fontos dolgon. Odaérünk az impozáns épülethez. Az ajtónál álló személyzet kinyitja előttünk az ajtót, így beléphetünk a szépen megvilágított fogadócsarnokba. A recepcióhoz lépek.
- Jó estét. Szobát foglaltam, Josh Davyl névre. – A középkorú hölgy bólint, majd barátságos mosollyal átnyújtja a szobakulcsot. Megköszönöm, miután átvettem és továbbra is fogva a lány kezét lassú léptekkel a szoba felé indulok.

- Izgulsz? – Kérdezem, amikor odaérünk a 304-es ajtóhoz. Kinyitom a kulccsal, és előre engedem, csak utána lépek be én is az egyik legszebb szobába, ha ő is bement. Becsukom mögöttünk az ajtót, és be is zárom, bár nem azért, hogy az esetleges menekülő utat is elzárjam. Nem szándékozom visszatartani akkor, ha menni akar, épp ezért a kulcsot is a zárban hagyom.
- Remélem, tetszik. – Végignézek a szobán, ahol a kellemes, meleg színek uralkodnak, és ugyan nem a legnagyobb lakosztályt választottam, mégis eléggé imponáló ennek is a mérete. Úgy gondoltam otthonosabb egy kisebb, szerényebb szoba, mint egy hatalmas, milliomosoknak illő helyiség. Különben sem szeretem fitogtatni a gazdagságomat.
- Kérsz valamit inni? – Teszem fel a kérdést, a mini bárra pillantva, ahol alkoholos és alkoholmentes italok is egyaránt megtalálhatóak. Természetesen nem az alkoholos italokra gondoltam, nem akarom hogy becsípjen, mikor igen fontos kérdést szeretnék intézni felé. Bár egy pezsgő talán nem árt.
- Meg kell ünnepelnünk a sikeredet. Pluszban, pedig szeretnék neked adni valamit… – De ezzel azt hiszem ráérek… ahogy azzal is, hogy eláruljam valójában miért akartam, hogy egy éjszakát velem, töltsön. De az ajándék kapcsolódik ahhoz a dologhoz, amit szeretnék.




Tagged; Szerelmem Razz
Notes; Remélem tetszik, és nem bánod, hogy ennyit írtam Smile
Song lyrics; Blessed with a curse - Bring me the Horizon
Credit; Ange]@Caution 2.0 Steal, and I will find you and undoubtedly eat your soul.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Chloé Virginia Simmons
Átlag ember
Átlag ember
avatar

Piece of me :
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2012. Jun. 25.
Tartózkodási hely : Los Angeles
Job : Gimnazista - Kisegítő egy lovardában

TémanyitásTárgy: Re: you will be mine - josh & chloé   Kedd Aug. 07 2012, 12:27



    Még mindig alig merem elhinni, hogy lassan már több mint 1 hónapja együtt vagyunk Joshal és még mindig nem menekült el mellőlem. Bár igaz az első találkozásunk nem kezdődött épp a legtökéletesebben, pontosabban szólva gazdagodtunk néhány púppal a fejünkön, én egy horzsolással a karomon és megannyi kellemetlen helyzettel mégis jót nevettünk az egészen, a találkozó végén pedig Josh elkérte a számomat. Aznap madarat lehetett volna fogatni velem, teljesen kifordultam önmagamból. Emlékszem Vanessa milyen jókat nevetett, amikor mindent elmeséltem neki. Azt mondta a zsák végre megtalálta a foltját. Hááát… tulajdonképpen nem is mondott hülyeséget, mivel tényleg úgy érzem, hogy tökéletesen kiegészítjük egymást a szerelmemmel, annak ellenére, hogy van köztünk jó pár év korkülönbség. Lehetnék még ennél is boldogabb? Nos… talán igen, majd az este kiderül.

    Az előadás végeztével, miután végre átöltöztem már és a frizurám, a sminkem is elkészült izgatottan siettem oda Josh - hoz és köszöntöttem őt egy rövid csókkal, ám ő nem érte be ennyivel. De még mennyire, hogy nem. Erős karjait karcsú derekam köré fonta miközben szorosan vont magához s hosszú, leírhatatlan csókot váltottunk egymással. Nem is tudom pontosan, mennyi idő telhetett el egy így, másodpercek, percek… talán órák? Fogalmam sincs, számomra azonban mégis olyan rövidnek tűnt. Minden alkalommal így van, egyre telhetetlenebb leszek, de van egy olyan érzésem, hogy nem csak én vagyok így ezzel. Félve tettem fel a kérdést Joshnak, hogy nagyon szörnyű voltam e, ám szerencsére nem negatív észrevételekkel kezdett el bombázni, hanem azt mondta, hogy csodás volt a darab és, hogy lenyűgöztem. Oké persze mivel ő a barátom, ezért elfogult velem szemben, így természetesen minden egyes szavát el kell osztanom kettővel. Lássuk csak… lenyűgöztél osztva kettővel az annyi, mint jó voltál. Ugye? UGYE???? Igen! Huh, tehát akkor, ha jó voltam az azt jelenti, hogy nem voltam olyan borzalmas, mint ahogyan azt én gondoltam saját magamról, ergo talán legközelebb is vállalhatok be fellépést a többiekkel.
    - Igazán lenyűgöztelek? Nem csak úgy mondod? – kérdeztem vissza halkan miközben orcámat, elöntötte a bíborvörös pír, majd viszonoztam a kapott puszit.
    - Izé… köszönöm. – pirultam el még inkább Josh bókjától, de legbelül mégis elégedettség érzése fogott el. Ezek szerint sikerült elérnem a célomat és észrevette, hogy csakis miatta igyekeztem „kicsípni” magam. Alapvetően nem vagyok az a lányos lány, ám amikor ilyen szép bókokat kapok, és látom a tekintetében az őszinte elismerést, gyönyörködést úgy érzem megérte a fáradozást a ruha kiválasztása stb.,
    - Igen, indulatunk. – válaszoltam a kérdésére, majd amikor megfogta a kezemet jóleső melegség járta át az egész testem. Azt hiszem ez az az érzés, amit annyi lányregényben olvastam már s próbáltam megérteni sikertelenül. Úgy vélem Nessának volt igaza, míg nem tapasztalunk meg egy érzést addig nem is, igazán tudjuk azt elképzelni, megérteni. Annyiszor nevettem ki csöpögő, áradozó lányokat, akik naphosszat csak a barátjukról ábrándoztak, mindenhová leírták a nevüket kis szívecskékbe, és képtelenek voltak a normális kommunikációra, erre, tessék, láss csodát én magam is ilyenné váltam. Tele van a naplóm otthon Josh nevével, amit bekereteztem, vagy szívecskét rajzoltam köré. Egek! Csak Nessa meg ne lássa, különben szívni kezdi majd a vérem! El kell rejtenem egy biztonságosabb helyre, ha hazaértem. Te jó isten és mi van akkor, ha már megtalálta? Vagy még rosszabb… ha anyu találta meg! Wááá. Oké Chloé nyugi, ne gondolj most erre, inkább élvezd az estét, lazulj el.

    Fogalmam sem volt róla, hogy mit tervez Josh estére, egy szót sem tudtam kihúzni belőle egész út alatt. Láttam rajta, hogy valamin nagyon gondolkozik, ám képtelen voltam megfejteni, hogy vajon mi járhat a fejében. Izgatottan lépkedtem mellette egészen addig, míg meg nem érkeztünk a Roosevelt Hotelhez, ott pedig majdhogynem tátva maradt a szám. OMG! Ide jöttünk? Ez most komoly? Itt… itt akar velem lenni egész éjjel? Istenem! Miközben beléptünk a fogadó csarnokba, Josh pedig a recepcióssal tárgyalt úgy éreztem a szívem, menten kiugrik a helyéről. Ekkora felhajtást csapna egy iskolai darab bemutatója miatt? Hát ezt nehezen hiszem, akkor meg, mi lehet az oka? Félek. Nem, nem, vagyis, ez nem a legjobb szó rá, inkább csak nagyon izgulok, bár igyekszem ezt palástolni előtte. Nem szeretném, ha kinevetne vagy kislánynak, nézne. Olyan ciki lenne. Tudom, hogy érettebb lányokhoz van szokva, így igyekszem én is úgy viselkedni, de néha ez nagyon nem akar összejönni. Úgy, mint a múltkor például, amikor viharban vezetett haza én pedig egész végig remegtem a kocsiban és eltakartam a szemem annyira féltem. Tudom, hogy jókat mosolygott rajtam, én pedig majd elsüllyedtem szégyenemben. Annyira rémes volt.

    Miután Josh megkapta a kulcsokat ismételten, megfogta a kezemet és felvezetett engem a 304 – es szobához. A kérdésére csak egy alig észrevehető bólintás volt a válaszom, miközben azon voltam, hogy valahogy lelassítsam a szívverésemet, és normálisan vegyem a levegőt. Belépve a szobába egy barátságos, meleg színekkel rendelkező lakosztályt pillanthattam meg, s habár nem a „leggazdagabb” lakosztály volt ez mégis úgy éreztem magam, mint egy igazi hercegnő. Csillogó szemekkel forogtam körbe a szobában, hogy mindent alaposan szemügyre vehessek, majd mosolyogva fordultam vissza a fiúhoz.
    - Nagyon tetszik… olyan hangulatos és szép. – kerestem a megfelelő szavakat, ám valahogy nem akartak az eszembe jutni. Amikor megkérdezte, hogy kérek e valamit inni, néhány pillanatig elgondolkoztam. Ha valami alkoholmenteset kérek, lehet, hogy elkönyveli, hogy valami béna kislány vagyok, és sosem vesz majd komolyan, ha viszont alkoholos italt kérek minden bizonnyal gyorsan a fejembe fog szállni, és lehet, hogy csak még jobban beégetem magam előtte a nevetgélésemmel, hülyeségemmel. Na most mi legyen?
    - Öhm… kérek szépen… egy kis… öhm… narancslevet. – mondtam végül halkan miközben a tekintetemet, igyekeztem a szőnyegbe fúrni, hogy ezzel is leplezzem mérhetetlen zavaromat.

    A gondolataimból azon kijelentése ráz csak fel, hogy meg kell ünnepelnünk a sikeremet és, hogy szeretne nekem adni valamit. Hatalmas, kíváncsiságtól izzó szemekkel nézek, rá miközben átveszem tőle a poharamat.
    - Adni szeretnél nekem valamit? Tényleg? Mit? És… hogyan szeretnél ünnepelni? – kortyoltam bele idegesen a narancslevembe, amit kis híján félre is nyeltem nagy izgalmamban. Istenem csak most segíts, meg kérlek szépen, hogy ne járathassam le magam előtte, ne okozzak balesetet, ne üldözzem el valami idióta beszólással, és ne gondoljon rólam semmi rosszat. Félénken pillantottam felé miközben vártam milyen estét s éjszakát tartogat a számomra.

tagged.: Josh ♥
word count.: 1000
outfit.: Here
notes.: Bocsi, hogy ilyen béna lett :$
lyrics.: Dance with the Devil by Breaking Benjamin
credit.: Rae of Sunshine! of Caution 2.0 made this temp!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Josh Davyl
Árnyvadász
Árnyvadász
avatar

Hozzászólások száma : 12
Join date : 2012. Jun. 25.

TémanyitásTárgy: Re: you will be mine - josh & chloé   Kedd Aug. 07 2012, 13:45




Furcsa belegondolni, hogy pontosan egy olyan lány mellett találom meg a boldogságot, aki ugyanannyira balszerencsés, mint én. Talán épp ezért találtunk ennyire egymásra, mert így nem zavart minket egyikünk bénázása sem, mert már annyira kitapasztaltuk a káros következményeit, hogy egymástól már fel sem vesszük, csak nevetünk egyet rajta, és ezzel le is van tudva a dolog. Érdekes, hogy egyre inkább ritkultak a balesetek az idő előrehaladásával, így lassan már teljesen kiveszett belőlem a félelem, hogy szakít velem, csak azért, mert véletlenül bármit is elrontok. A rettegés elmúltával, már nem is történik annyi baleset, és cseppet sem súlyosak, annak függvényében, hogy mindig nevet rajta, aminek hatására én is nevetni kezdek. Azt is tudom, hogy rá mindenben számíthatok, még akkor is, ha azt hinné az ember, hogy egyáltalán nem tud segíteni nekem. Ilyen például az árnyvadászat is. Mindenki azt hinné, elvonja a figyelmem erről is, pedig szó sincs róla. Erre még jobban figyelek, mint a tanulásra, hiszen ki tudja, talán Chloé is veszélyben lehet valamelyik árny miatt. Lehet, hogy az ősei között, vagy valami távoli rokoni szálon, gyilkos található, így nem kizárt, hogy veszélybe kerülhet. Nem csak azért töltök vele egyre több időt, mert imádom a társaságát, hanem azért is, mert féltem, és igyekszem a közel s távol lévő árnyakat minél előbb hatástalanítani, nehogy akármelyik is a közelébe férkőzzön. Ugyan Ő erről nem tud, és nem is szándékozom megosztani vele ezt a titkomat, de akaratlanul is segít az éberségemen. Van egyáltalán rossz oldala ennek a kapcsolatnak? Mert eddig csak a pozitív dolgokat tudtam benne észrevenni, semmi mást. Ugyan, volt amikor néha-néha összekaptunk, de egyik sem volt komoly, és mindig hamar kibékültünk. Csak akkor szoktunk veszekedni, ha a véleményünk különbözik, és mivel mind a ketten eléggé makacs emberek vagyunk, nehezen engedünk a saját igazunkból… de hamar tisztázzuk ezeket a dolgokat. Szinte már-már mennybe illő az egész. Lehetséges ez egyáltalán?

Amikor végre megérkezik hozzám, örömmel kapom a karjaim közé, és szinte elveszik az ölelésemben. Mindig el tudok csodálkozni azon, hogy mennyire picike a termete az enyémhez képest, a törékenységéről már nem is beszélve. Úgy néz ki sokszor, mintha egy apró szélroham is elfújhatná, és ilyenkor érzem úgy, hogy még jobban védelmeznem kell, ösztönösen szorítom közelebb magamhoz. Már attól is tartok néha, hogy esetleg túl szorosan ölelem, és még végül összetöröm, de szerencsére ilyen soha nem történhet meg… ugye? Csak nehezen tudok elszakadni az ajkaitól, amiket már oly jól ismerek, mégis képtelen vagyok megunni az azt kiváltó érzést. Felejthetetlen, ahogy az ajka, a meleg puha ajka az enyémre tapad. Mintha hirtelen záporba kerültem volna, úgy érzem, a gyomromban pedig, mintha madarak verdesnének a szárnyaikkal. Nem hiába, a szerelem fura dolgokat vált ki az emberből, és ezzel én sem vagyok másként.
- Ilyenkor olyan kis buta vagy. – Mosolyodom el gyengéden.
- Hát persze, hogy nem csak úgy mondom. Nem szoktam a levegőbe beszélni, és ezt te is tudhatnád. Úgy láttam te, szerepeltél a legjobban mindenki közül, bár ezt valójában csak az elfogultság mondatja velem. De abban biztos lehetsz, hogy amikor azt mondom, hogy lenyűgöztél, akkor hátraszorítottam minden érzésemet és csak is azt mondtam, amit mások is gondoltak. Szóval nyugodj meg. Mindenképpen szeretnélek még látni ilyen darabokban, és akár fog tetszeni, akár nem el fogok rájuk menni, ahogy az időm engedi. Nem úszod meg. – Játékossá válik a mosolyom, és megsimogatom az arcát.
- Imádom, amikor zavarba jössz. Ezt soha sem fogom megunni. Vigyázz, elfoglak halmozni bókokkal, csak hogy láthassam ilyenkor milyen aranyosan, viselkedsz. – Csillannak fel a szemeim, amikor elpirult. Csak utána fogtam meg a kezét és indultam el vele, amikor beleegyezett, hogy mehetünk. Emlékszem, mikor először fogtam meg a kezét, mennyire zavarba jött, pedig csak egy ártatlan, kedveskedő gesztusnak szántam. Most oly természetességgel simítja a kezembe a kis kezét, mintha ez a világ alap dolga lenne, és ez jó érzéssel tölt el. Összetartozunk, és ezt igyekszem a világ, az emberek felé is sugározni, hogy tudassam, egy nem mindennapi lány a párom, akivel büszkélkedhetem. Nagyon jó érzés.

Amikor a hotelhez érünk, fél szemmel a reakcióit figyelem, hátha le tudok róla olvasni valamit. Mintha úgy látnám, hogy izgul. Meg tudom érteni. Fogalma sincs arról, hogy miért pont ide hívtam, hogy miért akarok eltölteni vele egy éjszakát, ahogy arról sincs tudomása, hogy nem az ünneplés volt a fő célom ezzel. Látom az arcán, hogy kezd elgondolkozni ezen, de még bizonytalanságban kell tartanom egy ideig. Ilyenkor nehéz. Legszívesebben rögtön mindent elmondanék neki, megnyugtatnám, hogy nincs miért izgulnia, nem is annyira nagydolog, mint ahogy gondolná az ember, és nem akarom semmire sem kényszeríteni. De még nem tehetem, hiszen akkor oda lenne a szépen megtervezett tálalás, a komolyabb beszélgetés, amiért éppen ezt a környezetet akartam biztosítani. Jelenleg én is bizonytalan vagyok, hiszen cseppet sem biztos, hogy jó lesz a kimenetele az egésznek, lehet, hogy éppen ezzel fogom elüldözni magamtól… mint már említettem, eléggé komoly lépésre készülök, amire lehet, hogy még egyáltalán nem készült fel. De ha nem kérdezem meg, soha sem derül ki, nem igaz? Tehát egyetlen lehetőség van: A beszélgetés. Utána minden ki fog derülni. Csak essek már túl rajta!

Amint a szobába érünk, látom az arcán a csodálkozást, de azt is, hogy tetszik neki a hely. Ezt elégedettséggel nyugtázom magamban. Mosolyogva figyelem, ahogy pörög, majd körülnéz még jobban, és ha már nem volnék belé fülig szerelmes, akkor most beleszeretnék. Hogy lehet valaki ennyire… elbűvölő? Nem találok rá jobb szót…
- Örülök, hogy tetszik. Azt szerettem volna, ha jól tudod érezni itt magad, ráadásul tökéletesen fel tudsz engedni. Szükségem van a tervemhez. – Itt titokzatos mosolyt villantok felé, és eszembe se jut, hogy ezt akár nagyon is félreértheti, és megijedhet. Nem… egyetlen ilyen gondolat sem fordul meg a fejemben.
- Máris adom, szépségem. – Már megyek is a mini bárhoz, és előveszem a jó, hideg narancslevet. Én is ezt iszom, mert nem akarok különcködni, különben sem az alkohol körül forog a világ, nem feltétlenül kell azzal ünnepelni. Kitöltöm az italt két pohárba, és az egyiket odaadom neki.
- Koccintsunk. – Indítványozom, egy újabb játékos mosoly kíséretében.
- Az elért sikereidre, és az előttünk álló estére… meg persze ránk. – Koccintok vele, és csak utána kortyolok bele az italba, és nézek mélyen a szemeibe, kutatva azt, hogy vajon eljött-e az idő arra, hogy belekezdjek a mondandómba.

Megnyugtatóan nézek rá, mikor látom, hogy egyre zavartabb.
- Nem… valami nagy dolog… – Mondom halkan, végül leteszem a poharamat, és előveszek egy közepes méretű csomagot.
- Tessék. – Nyújtom át neki, az ezüst-fehér dobozkát.
- Az ünneplés… attól függ, hogyan fogsz reagálni az ajánlatomra. – Most kezdek csak ideges lenni. Ha elkezdi kibontani a dobozt, hamarosan megpillanthat egy egyszerű, de mégis szép maszkot, ami szerintem tökéletesen illik hozzá.
- Tudom, először furcsának tűnhet. – Mondom és mielőtt belekezdenék a magyarázatba, kortyolok egyet a narancslémből.
- Az a nagy helyzet, hogy nem azért hívtalak ide főképp, hogy ünnepeljünk. Hanem… ezért… részben. – Mutatok az ajándékra.
- Az étterem miatt el kell mennem négy napra, külföldre. Pontosabban Velencébe… és szeretném, ha… velem jönnél. – Bizonytalanul az italomat kezdem vizsgálgatni.
- Tudom, hogy még nem olyan régóta vagyunk együtt, meg minden, de… nem szeretnék nélküled elmenni. Nem tudom, hogy beleegyeznek-e a szüleid, hogy el gyere velem kettesben az utazásra, és természetesen személyesen is szeretnék beszélni velük. Meg kérdés, hogy te szeretnél-e velem jönni. Ugyan munka miatt kell kimennem, de… lenne idő városnézésre, és soha nem hagynálak egyedül. Ráadásul a szerelmesek egyik fő látogatási helye. Gondolázhatnánk… megnézhetnénk a karnevált. Mi… a véleményed? – Tekintek fel rá, továbbra is bizonytalanul.





Tagged; Szerelmem Razz
Notes; Megint sokat írtam XD Remélem megérte rá várni, és igazi meglepetés lett végül. Smile És el ne felejtsem a maszk így néz ki Very Happy
Song lyrics; Blessed with a curse - Bring me the Horizon
Credit; Ange]@Caution 2.0 Steal, and I will find you and undoubtedly eat your soul.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Chloé Virginia Simmons
Átlag ember
Átlag ember
avatar

Piece of me :
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2012. Jun. 25.
Tartózkodási hely : Los Angeles
Job : Gimnazista - Kisegítő egy lovardában

TémanyitásTárgy: Re: you will be mine - josh & chloé   Kedd Aug. 07 2012, 23:03



    Ahogy körülpillantottam a lakosztályban, finom, elegáns mégsem túl hivalkodó bútorokat pillanthattam meg, épp úgy festett az egész szoba, mint azok a képek melyeket az interneten találtam s melyek Diana hercegnő szobájáról készültek. Josh igazán kitett magáért, valóban képes velem elhitetni, hogy igazi hercegnő vagyok, Ő pedig az én hercegem. Csillogó szemekkel pásztáztam körül minden egyes négyzetcentiméterét a helyiségnek, közben pedig jót derültem magamban, mikor eszembe jutott, hogy milyen féltékeny képet is fog vágni Vanessa ha ezt majd elmesélem neki. Istenem valóban velem történik mindez? Mintha csak egy mesébe csöppentem volna, vagy egy meseszép álomba mely sosem akar véget érni. Legalábbis nagyon remélem nem ér véget, ha valóban csak egy álomról van szó. Mosolyogva fordultam vissza kedvesem felé, és egy apró csókot leheltem az ajkaira.
    - Most te vagy buta szerelmem, tudhatnád, hogy veled mindig mindenhol csodásan érzem magam. – suttogtam pironkodva miközben gyengéden végig simítottam az arcán, persze ehhez a művelethez megint csak lábujjhegyre kellett állnom, hogy felérhessem.
    - Nincs szükség ekkora felhajtásra ahhoz, hogy jól érezzem magam, és fel tudjak engedni… egyedül csak te kellesz hozzá. – mosolyogtam rá zavartan.

    Nem tudom eldönteni, hogy Josh végül csak azért döntött szintén a narancslé mellett, hogy ne különcködjön, ne hozzon engem kellemetlen helyzetbe azzal, hogy ő valami alkoholosat iszik, vagy azért mert ő is úgy vélekedik, mint én, hogy egy felejthetetlen estéhez nem kell feltétlenül inni, anélkül is jól érezheti magát az ember.
    - Köszönöm – vettem át tőle a poharamat, majd a tósztjára csak egy gyengéd mosoly és a koccintás volt a válaszom. Kortyoltam egy keveset a hideg üdítőből, hogy egy kicsit oldani tudjam a zavaromat, s némiképp csillapítani tudjam a bennem kavargó érzelmeket. Borzasztóan izgulok, érzem, hogy nagyon készül valamire, mégsem tudom megállapítani, hogy mire. Utálom, hogy Ő lassan már úgy olvas bennem, mintha csak egy nyitott könyv volnék a számára, én azonban képtelen vagyok őt megfejteni magamnak. Lehet nekem is pszichológiát kéne később tanulnom az egyetemen s akkor könnyebb dolgom, lenne ilyen téren? Igen, minden bizonnyal.

    Amikor az került szóba, hogy Josh adni szeretne nekem valamit az arcomon hirtelen gyermeki kíváncsiság uralkodott el, a szemeim pedig úgy csillogtak mintha csak egy kislány volnék aki karácsony este a fa alatt egy halom ajándékot talált s most azokat bontogathatná reménykedve abban, hogy az egyikben egy pónit talál majd. Nem akartam túl lelkesnek mutatkozni, nehogy a fiú a végén azt a következtetést vonja le, hogy jobban érdekel mit hozott nekem, mint Ő maga, ám a szemeim csillogása elárulhatta a számára mennyire be, vagyok zsongva. Nem kellett túl sokáig várnom, néhány pillanattal később Josh egy közepes méretű fehér – ezüst dobozkát nyújtott át nekem. Letettem a poharamat egy kis üveg asztalkára majd mérhetetlen izgalommal bontogatni kezdtem a csomagot, hogy felfedje előttem tartalmát. Amikor végre valahára végeztem a nyitogatással egy meseszép maszkot, pillanthattam meg, olyasmit, mint amit a hölgyek álarcos bálokon, karneválokon szoktak viselni. Mosolyogva mégis értetlenül pillantottam fel szerelmem arcára.
    - Köszönöm… ez nagyon szép, de… miért kapom? – kérdeztem halkan, belül pedig máris azon kezdtem gondolkozni, hogy talán nem vettem észre, hogy ez valami utalás akar lenni, vagy megbeszéltünk valami bált csak én felejtettem el? Na az aztán igen csak égő lenne, sosem felejtek el semmit, pláne nem olyasmit, ami Vele kapcsolatos. A fiú azon megjegyzésére, hogy ez így elsőre furcsának tűnhet csak egy alig észrevehető, apró bólintás volt a válaszom, amikor pedig kijelentette, hogy nem azért hívott ide főként, hogy ünnepeljünk, hanem az ajándék miatt egy kissé összezavarodtam. Oké egy kissé nagyon. Már éppen visszakérdeztem volna, hogy mégis hogy érti ezt, fejtse ki bővebben, ám Josh megelőzött ezzel s magyarázatba fogott.

    Kíváncsian kezdtem fürkészni az arcát, miközben leültem a kis üveg asztal melletti kanapéra a dobozt, pedig az ölembe helyeztem. Amikor meghallottam, hogy az éttermük miatt 4 napra, külföldre kell utaznia, úgy éreztem, mintha épp elvenni készülnének tőlem valamit… valamit, ami a világon talán a legfontosabb számomra. Nem is tudom éreztem e ilyet valaha, talán kiskoromban amikor apukámtól kaptam egy plüss delfint és csak azzal tudtam elaludni, vittem magammal mindenhová. Egy nap Nessa véletlenül leöntötte kakaóval s anyunak ki kellett mosnia. A szüleim elmondása szerint, mert, hogy én erre nem emlékszem, lévén voltam akkor talán 3 – 4 hónapos aznap este egyáltalán nem aludtam semmit, egész este csak bömböltem, eldobáltam minden más plüss állatkát, amit a kezembe adtak, hogy megnyugodjak. Bár tudom ostoba hasonlat, mégis ez jutott most eszembe, illetve amikor az orvos közölte velem a balesetem után, hogy jó időre le kell mondanom a lovaglásról. Különös érzés, habár a lovaglás életem egyik nagy szerelme mégsem fájt annyira a hiánya, mint Josh – é fájna, ha nem lenne velem…mellettem. A gondolataimból hirtelen a gondolatmenetének folytatása zökkentett ki, a következő pillanatban pedig szinte majdnem a nyakába ugrottam, hogy összecsókolgathassam. Azt akarja, hogy vele menjek!!! Ááááá.

    A szívem sosem vert ez idáig íj hevesen, mint most ezekben, a pillanatokban, ahogy Josh arról beszél, hogy nagyon szeretné, ha elkísérném, mert nem akar nélkülem elutazni, sőt még arra is képes lenne, hogy személyesen beszéljen a szüleimmel, hogy engedjenek el vele. Ez aztán tényleg egy valóra vált álom, el sem hiszem, hogy mindez velem történik. 16 év bénázás, félénkség után végre átélhetem milyen az igazi szerelem egy tökéletes srác oldalán. Ahogy a fiú mesélni kezdett Velencéről egyre inkább úgy éreztem menni, akarok, de még mennyire, hogy igen, s néhány percre el is felejtettem, hogy bizony a szüleimnek is van ebbe beleszólása. Hát igen, csak néhány percre. Hamarosan Josh nekem szegezte a nagy kérdést, hogy mi a véleményem erről az egészről, nekem pedig kellett néhány perc, hogy feldolgozhassam az eddig hallottakat.

    - Én… én… - na jó, mielőtt folytattam volna kortyoltam gyorsan a narancslevemből, hogy össze tudjam egy kicsit szedni magam, majd neki kezdtem újra.
    - Én… nagyon szeretnék veled menni Josh. – mosolyogtam rá miközben letettem a dobozt a kanapéra én pedig felkeltem a helyemről, hogy újra hozzá bújhassak, élvezhessem az ölelését.
    - Ez minden vágyam. – suttogtam miközben átfontam karjaimmal a nyakát s egy hosszabb csókba invitáltam. Lehetnék én még ennél is boldogabb? Úgy érzem ez most egy új lépcsőfok a számunkra, egyre komolyabb a kapcsolatunk. Hosszabb idő után váltak csak el egymástól az ajkaink ám én nem voltam hajlandó kibontakozni az öleléséből.
    - Tényleg beszélnél a szüleimmel, hogy engedjenek el? – kérdeztem nagyon halkan, miközben eszembe jutott, hogy talán mégsem tarthatok vele.
    - Nem tudom, hogy mehetek e… ide is csak úgy tudtam eljönni, hogy Nessa tartja a hátát, a szüleim pedig azt hiszik, hogy egy barátnőmnél alszom. – ismerem be a kis füllentésem. Tudom, hogy nem szép dolog hazudni a szüleimnek, egy kicsit lelkifurdalásom is van a dolog miatt, ám nem akartam megkockáztatni, hogy szabotálják a közös esténket Josh – al. Könnyebb bocsánatot kérni utólag, mint engedélyt…
    - Talán ha látják, hogy milyen vagy… és hogy nem lehet semmi bajom, elengednek… sőt… biztos vagyok benne. – mosolyodtam el és adtam egy puszit az arcára miközben jobban bújtam hozzá. Annyira kíváncsi vagyok, mit tartogat számunkra még ez az este. Van egy olyan érzésem, hogy a java még hátra van…

tagged.: Hercegemnek ♥
word count.: 1143
outfit.: Here
notes.: Imádtam a reagod :$ Remélem ez is tetszeni fog neked. :$
lyrics.: Dance with the Devil by Breaking Benjamin
credit.: Rae of Sunshine! of Caution 2.0 made this temp!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Josh Davyl
Árnyvadász
Árnyvadász
avatar

Hozzászólások száma : 12
Join date : 2012. Jun. 25.

TémanyitásTárgy: Re: you will be mine - josh & chloé   Szer. Aug. 08 2012, 08:04




Annyira szeretném, ha jól érezné magát, annyit szoktam, fáradozom minden egyes randink előtt, hogy az a lehető legjobban sikerüljön, pedig tudhatnám, hogy akkor is jól érzi magát, ha csak egyszerűen együtt van velem. Mégis mindig hajlandó vagyok elfelejteni. De ez nem is baj, így legalább soha nem lustulok el, és mindig valamilyen kreatív ötlettel lepem meg a randik során. Például, egyszer elmentünk egy obszervatóriumba, voltunk már elhagyatott helyeken, ahol a madár se jár, de mégis meg van a helynek a varázsa, és még számtalan helyen. Képtelenség megunni. Fejben már tervezgetem is a következő helyszínt, persze Velencén kívül. Találtam a városon kívül egy elhagyatott kastélyt, ami még egész jó állapotban van. Biztosan tetszeni fog neki… Megunhatatlan, amikor látom az arcán a meglepettséget, és az örömöt, és persze azt is nagyon szeretem, ha a nyakamba ugrik nagy elragadtatásában. Ezt ki nem szeretné? Örömmel viszonzom a csókot, és figyelek a szavaira, amikor végzett a nézelődéssel.
- Nem vagyok buta, de szeretnék minél nagyobb örömöt okozni neked, még pluszba is. Ezt pedig te tudhatnád. – Mondom mosolyogva és újabb apró puszit lehellek az ajkaira, mert egyszerűen nem bírok vele betelni.
- Azért valld csak be, hogy nem bánod, hogy ide jöttünk. Itt biztosan kettesben lehetünk, senki sem fog megzavarni minket. Akármilyen elhagyatott helyekre is vittelek eddig, akkor is mindig megvolt annak a veszélye, hogy ránk bukkannak. De itt nem kell ettől tartanunk… és pont ez volt a célom. Rájöttél, hogy még soha nem voltunk ennyi ideig kettesben, mint ahogy most fogunk. – Különös izgalom tölt el ennek a tudatnak a hatására, és olyan gondolatok kezdenek megjelenni a fejemben, amik eddig még csak fel sem merültek bennem. Elkergetem őket.

Tudom, hogy nem szép dolog, de szeretek előtte titkolózni. Általában mindig meg szoktam neki mondani később, hogy mire gondolok, de addig is örülök, hogy nem tud megfejteni. Így csak még jobban meg tudom lepni, ha végül elmondom, hogy mire gondoltam, vagy mi az, amit elterveztem. Szerintem jobban is örül neki, akármennyire is tagadja. A koccintás után pár percig csendben iszogatok és figyelem őt, próbálva rájönni, hogy vajon bele fog-e egyezni az utazásba. Az utazást is teljesen elterveztem már, hiszen biztos vagyok benne, hogy beszélnem kell majd a szüleivel, ahhoz, hogy elengedjék. Ne gondoltam volna az első találkozásunknál, hogy ez lesz belőle. Ahogy azt sem, hogy ennyire meg fogom szeretni. Persze az első pillanattól fogva nagyon tetszett nekem, nem is tudtam volna elképzelni barátnak, de hogy ennyire közel kerüljön hozzám… Az nem volt betervezve. De egyáltalán nem bántam meg. Ez az életnek egy olyan húzása volt, amiért örökké hálás leszek, bár ki tudja, meddig fog tartani a boldogságunk. Egyelőre szeretném csak vele elképzelni a jövőmet, de nagyon előre tervezni sem akarok, mert akkor nagyot puffanhatok később, ha mégsem úgy sikerülne, mint ahogy szeretném. Ezért csak a közeli jövőre koncentrálok és arra, hogy ne legyen semmi baj.

Amint szóba került az ajándék, látom mennyire, megváltozik az arca. Egészen megfiatalodik, még kisebbnek látszik, mintha csak egy aprócska, öt éves kislány lenne karácsonykor, aki izgatott a rengeteg ajándék miatt, amik a fa alatt pompáznak. Ilyenkor olyan aranyos, hogy legszívesebben felkapnám a karjaimba és megszeretgetném, de akkor soha nem esnék túl a nagy kérdésen, így inkább nem valósítom meg a gondolatomat, és tettek nélkül gyönyörködöm benne. Annyira szeretek neki örömöt okozni, hogy az már-már beteges. Vagy talán azért teszem ezt, mert annyira imádom a mosolyát? A csillogó szemeit? Vagy ahogy hálásan, szerelmesen pillant rám? Vagy az összes egyszerre. Amint bontogatni kezdi a csomagot, kezdek izgulni, de ahogy látom nagyon tetszik neki a maszk, amit vettem neki. Ez boldogsággal tölt el. Nem volt drága, mert tudom, Chloé az olyan ajándékoknak örül, amiknek van valami mondanivalója, nem, pedig az ár határozza meg ezeket. Pontosan ilyet szerettem volna adni neki, már csak az elért sikerei miatt is, meg persze azért, hogy még jobban lelkesítsem az ötletem iránt. Hiszen az a célom, hogy velem jöjjön, és ezt bármi áron el szeretném érni.
- Azért kapod, mert szimbolizálja azt, amire meg szeretnélek kérni. – Mondom halkan és végül bele is fogok a magyarázatba. Nem tudom, hogy fogja fogadni. Örülni fog neki? Megijed? Esetleg dühös lesz? A legutolsó lehetőség nem hiszem, hogy megvalósulna, Chloé nem olyan. Miközben beszélek, igyekszem magabiztosnak, és határozottnak tűnni, a lány viszont így is láthat pár apróbb kis jelet arról, hogy én is kicsit ideges vagyok, és nem is megy ez olyan könnyen, mint ahogy szeretném.

Amikor azt mondom, hogy el kell mennem négy napra, látom az arcán a végtelen szomorúságot, és elhagyatottságot. Megint csak egy kisgyerekhez tudnám hasonlítani, akit megfosztanak valami nagyon fontos dologtól, és képtelen ebbe beletörődni. Jó tudni, hogy ennyire fontos vagyok neki, hogy már az is nagyon nagy erőfeszítésébe kerül, hogy négy napot távol töltsünk egymástól. El nem tudom képzelni, hogy azok a párok mit élnek át, akik távkapcsolatba kényszerülnek. Borzalmas lehet. Csak telefonon, vagy interneten keresztül beszélhetnek egymással, látni meg csak webkamerán esetleg képeken láthatják egymást. Nem érezhetik, hogy a szerelmük közel van hozzájuk, nem csókolhatják, nem cirógathatják óvatlan pillanatokban, nem élvezhetik egymás közelségét, csak nagyon ritkán. Én nem bírnám elviselni. Az is hatalmas gondot jelent a számomra, ha Chloéval egy nap nem találkozom, vagy nem beszélek vele. Úgy hiányzik akkor, mintha csak a levegőtől fosztottak volna meg, röpke órákra… tehát nem valami jó érzés. Nem hiába szeretném azt, hogy velem jöjjön, akármilyen komoly dolog is ez, a viszonylag még fiatal kapcsolatunknak. Ahogy egyre tovább haladok a magyarázatomban, és rátérek az igazi okra, amiért idehívtam, máris látom rajta a változást. Arca kivirul, ajkai mosolyra húzódnak, szemei máris csillogni kezdenek. Mind-mind csupa jó jel, ami azt jelenti, hogy örül annak, hogy felvetettem ezt.

Látom, ahogy keresi a megfelelő szavakat, amikor nekiszegeztem a kérdést, és igyekszik erőt meríteni a narancslevéből. De hamarosan meg is kapom a lehető legjobb választ, amit ebben az esetben várhatok: a beleegyezést. Széles mosoly terül el az arcomon, és látszik, hogy ezzel borzasztó boldoggá tett, habár tudom, hogy nem egyedül az ő döntése számít ebben a helyzetben. Hamar leteszi a dobozt és idejön hozzám, mire máris átölelem a karcsú derekát, és szorosan magamhoz húzom. Jó érzés, hogy megint ilyen közel van hozzám, és ezzel csak még boldogabb leszek. Gyengéden megsimogatom az arcát és rámosolygok. A csókra sem kell sokáig várnom, mert hamar megkapom tőle. Hosszú ideig képtelen vagyok megszakítani e tevékenységet, és ő is így van vele.
- Örülök, hogy így gondolod. – Nézek rá csillogó szemekkel. Még mindig nem tudom elhinni, hogy valóban belement.
- Hát persze. Az ő beleegyezésük nélkül nem vihetlek el, akármennyire is szeretném. – Amint belegondolok abba, hogy mi minden vár még rám elfog az idegesség. Még nem nagyon beszéltem a szüleivel, ugyan már találkoztam párszor velük, amikor Chloé-ért mentem a randik során. De ez most hosszasabb beszélgetést igényel, ami természetesen nem lesz egyszerű. A lehető legjobb oldalamat kell elővennem, el kell nekik mondanom mindazt, az érvet, aminek a hatására elengedik velem a lányukat. El tudom képzelni, hogy mennyire félthetik Őt, hiszen én is ugyanígy érzek, minden egyes percben, amikor nincs mellettem. A szülő és a gyerekek kapcsolata, pedig még szorosabb. Még félelmetesebb lehet elengedni egy olyan személlyel, akit még alig ismernek… ezt kell kiküszöbölnöm.
- Tényleg azt hiszik, hogy az egyik barátnődnél alszol? – Kérdezem meglepetten. Erre nem számítottam. Még nagyobb súllyal nehezedik rám a felelősség súlya, és még inkább szeretném megvédelmezni minden rossztól.
- Máskor mond el a szüleidnek, hogy pontosan hol vagy. Nem szeretném, ha haragudnának rád. – Simogatom meg újra az arcát. Nincs szemrehányás a hangomban, egyszerűen csak jobb lenne, ha igazat mondana nekik.
- Remélem igazad van, és tényleg elengednek. – Szorosabban ölelem magamhoz. Újra olyan gondolat kúszik elő, amit eddig sikerült a háttérbe szorítanom.

Hirtelen felemelem a karjaimba, és a kanapéhoz viszem. Leülök, őt az ölembe ültetve, és így továbbra is közel tudhatom magamhoz. Igyekszem elterelni a gondolataimat egy nyugodtabb mederbe, de egyelőre nem sikerül. Újabb csókba hívom az ajkait, és akaratlanul, de hevesebb ez a csók az összes eddigi csókunknál. Nehezebben, sokkal nehezebben húzódom el tőle, de végül sikerül. A gondolatok tovább ösztönöznek arra, hogy csináljak még több dolgot, de leállítom magam. Apró puszit adok a nyakára, utána a fejemet a vállára támasztom, és csak élvezem az illatát.
- Nem vagy éhes? – Kérdezem halkan. Én jelenleg egészen más dologra vagyok éhes, de ezt eszemben sincs neki megemlíteni. Mindig, mikor egyszer csak ilyen helyzetbe kerültem visszafogtam magam és nem tettem semmilyen lépést. Egyrészt azért, mert nem tudom mit szólna hozzá, akarja-e egyáltalán, másrészt olyan kis fiatal, lehet, hogy még meg is ijeszteném, mert talán még sose volt úgy senkivel. Természetesen ezt nem tudhatom, de jobb biztosra menni. Kis habozás után végül végigsimítok a combjain, de utána a kezeimet, biztos pontként összefonom a hasa előtt, és így biztosan nem fogok még egyszer nyúlkálni, akármennyire is szeretnék. Vissza kell fognom magam és kész. Nem Azért hívtam ide. Nem is volt a terveim között. Le kell nyugodnom.





Tagged; Szerelmem Razz
Notes; Remélem ez is tetszik Smile
Song lyrics; Blessed with a curse - Bring me the Horizon
Credit; Ange]@Caution 2.0 Steal, and I will find you and undoubtedly eat your soul.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Chloé Virginia Simmons
Átlag ember
Átlag ember
avatar

Piece of me :
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2012. Jun. 25.
Tartózkodási hely : Los Angeles
Job : Gimnazista - Kisegítő egy lovardában

TémanyitásTárgy: Re: you will be mine - josh & chloé   Szer. Aug. 15 2012, 23:06



    Soha életemben nem hazudtam még úgy igazán a szüleimnek, legfeljebb egy – két induri – pinduri dolgot eltitkoltam előlük, vagy amikor Nessát kellett fedeznem valamiben akkor füllentettem egy egészen kicsit, ám most, hogy szabályosan a szemükbe hazudtam, bizony igen csak átjár a bűntudat kellemetlen, felkavaró érzése. Ha arra gondolok, hogy anyu és apu most otthon olvasnak vagy vacsorát, készítenek, és azt hiszik, hogy egy barátnőmnél vagyok teljes biztonságban rosszul, érzem magam. Habár az a része a dolognak, hogy teljes biztonságban vagyok csakugyan igaz, ám félek, ha egyszer kiderül, hogy Josh – al töltöttem az egész éjszakát soha többé nem fognak bízni bennem, sőt talán még csalódnak is, amit végképp nem szeretnék. De hát mégis mi mást tehettem volna? Bár apa és anya elfogadta a kapcsolatunkat, megjegyzem igen csak nehezen, hiszen szúrta a szemüket a jelentős korkülönbség azt aligha nyelték volna le, ha egyszer csak bejelentem ma este a barátommal alszom… vagy kitudja. A családunkban különös képpen apu az, aki rengeteget aggodalmaskodik, ez a sorsa azoknak a férfiaknak, akiknek egy huzamba kétszer is leánygyermeke születik s sehol egy fiú, aki esetleg vigyázhatna a húgaira. Gyakran szokta is mondani, hogy a lányos apáknak örökös féltés, aggódás a sorsa, de néha úgy érzem egy egészen kicsit túlzásba is, viszi. Persze meg lehet érteni, hiszen szeret minket, gondolom, mint minden szülő csak a legjobbat akarja Nessinek és nekem, ám néha már egy kicsit fullasztó ez a sok figyelem. Természetesen eszem ágában sincs ezt megmondani neki, hiszen nem szeretném megbántani, de hát, na… ez a magyarázat arra, hogy néha igen is arra szorulok, hogy titkolózzam, füllentsek.

    Látom Josh arcán, hogy a szavait nem leszúrásnak szánta, csak szeretné, ha nem kerülnék bajba, ez a figyelmessége pedig még jobban esik, másfelől viszont csak rosszabbul érzem magam.
    - Hidd el, tudom, hogy helytelen, amit tettem, meg is van a bűntudatom miatta, ám ha eléjük álltam volna azzal, hogy azt kérted egy éjszakát töltsek veled minden bizonnyal nemhogy a házból, nem engedtek volna ki, de még a szobámra is lakatot tettek volna. Gondolom, tudod milyenek a szülők… jót akarnak de, néha eltúloznak bizonyos dolgokat. Téged még nem ismernek annyira, így bizodalmuk sincs még túl sok feléd. Nem tudják milyen kedves vagy, és figyelmes ezért nem is úgy állnak hozzád, ahogy kellene. – sóhajtottam majd, mint ahogyan azt egy bűnbánó kislányhoz illik lehajtottam a fejemet.
    - Nem hazudok többet nekik… neked sem tettem még soha. Csak… veled akartam lenni. – motyogtam halkan. Hirtelen védtelennek éreztem magam, kicsinek és törékenynek. Utálok ennyire megnyílni, ennyire kiadni magam, ám Josh mellett ezt lehetetlen elkerülni. Szinte már – már érzem, ahogy olvas bennem, ahogy a lélektükrei arra biztatnak, hogy minél többet áruljak el neki magamról. Ez vajon jó dolog? Mármint ennyire megbízni valakiben. Mi van akkor, ha később pórul járok? Remélem nem így lesz, de mi van akkor, ha mégis? Nem akarok most erre gondolni, csak élvezni a közelségét. Még jobban elfészkelem magam a karjai között, és a mellkasába fúrom az arcomat.
    - Én is remélem. Nem szeretném, ha 4 napig távol lennél tőlem.

    Amikor Josh váratlanul felkap kacarászva, fonom át a nyakát a karjaimmal és kapaszkodom egészen addig, míg a kanapéhoz nem érünk. Ott kényelmesen elhelyezkedem az ölében és csillogó szemekkel figyelem. Tiszta dinka, de épp ezért szeretem annyira. Zsák a foltját ugyebár… Az invitálására természetesen rögvest felelek s hasonló képpen viszonzom a csókját. Nem tudom, mi üthetett belém, eddig még sosem fordult elő ilyesmi velem, de most sokkal nehezebben engedtem megszakadni a csókunkat, nehezebben húzódtam el tőle. Az arcom kipirult a lélektükreim pedig különösen kezdtek csillogni. Mi lehet ez? Szinte már – már segélykérően pillantottam felé, amikor pedig a nyakamba csókolt… Leírhatatlan. Jóleső borzongás futott végig az egész testemen, az arcom pedig még rózsásabb lett az erősödő pírtól. Gyengéden simítottam végig az arcán s csak nehezen eszméltem fel a kérdésére.

    - Micsoda? Éhes… öhm talán csak egy kicsit, de nem vészesen. Te? – nehezen találtam meg a megfelelő szavakat, az elmémet mintha csak valami lila köd szállta volna, meg ami nem engedte, hogy normálisan gondolkozzak. Észrevétlenül megráztam egy kicsit a fejem, hátha ezzel tisztul a kép, ám nem jártam túl sok sikerrel. A helyzetemen kicsit sem javít az, amikor Josh némi habozás után végig simítja a combjaimat, sőt… Az ajkaimba harapok, és néhány pillanatra lehunyom a szemeimet is, hogy össze tudjam egy kicsit szedni magam. Mennyei érzés volt mégis… félek egy kicsit. Nessával mostanában sokszor beszélgettünk Arról… mivel ő tapasztaltabb ezen a téren próbált némi „útmutatással” szolgálni, felvilágosítani, hogy ha esetleg egyszer kilyukadnánk, Ott ne ijedjek meg, de akkor is… nehéz, na. Nem mondom többször is eszembe jutott, mi lenne ha… voltak Olyan gondolataim de mindig berezeltem. Féltem, hogy béna lennék… hogy Josh mivel idősebb is, tapasztaltabb is csalódna… kislánynak tartana és végül dobna.
    - Na és… mihez lenne kedved most? Vagy… terveztél esetleg valamit? – érdeklődtem bizonytalanul miközben hátrasimítottam egy tincset a fülem mögé a szememből. Bár csak ne lennék ennyire ügyetlen. Látszik, hogy még nem volt barátom eddig.

tagged.: Hercegemnek ♥
word count.: 809
outfit.: Here
notes.: Ne hari, hogy csak most :$ Egy kicsit összejöttek a dolgok. :$
lyrics.: Dance with the Devil by Breaking Benjamin
credit.: Rae of Sunshine! of Caution 2.0 made this temp!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: you will be mine - josh & chloé   

Vissza az elejére Go down
 
you will be mine - josh & chloé
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The secrets of Los Angeles :: Welcome to Los Angeles :: Hollywood Boulevard :: Roosevelt Hotel-
Ugrás: